És túl vagyunk a 6000-en is.!<3 Nem tudok mit mondani...imádlak titeket.Remélem tetszeni fog ez a feji.c: a következőt,12 komi után hozom. Jó olvasást.xx
Este miután Harry hazahozott,bezuhantam az ágyamba.Konkrétan,amióta itt vagyok,azóta minden nap elfáradok.De nem tudom mibe!Mindegy.
Reggel már fél kilenckor keltem.Lezuhanyoztam,reggeliztem,meg minden.
Ma kellett mennem Roberts-ékhez.Harry minden igyekezete ellenére,Őt itthon kellett hagynom,mivel interjúra ment.
És mivel Harry nem tud elvinni,marad a BKV.
Szóval elindultam az esős időbe London utcáin,egy buszmegig.
A busz kivitt a Roberts család házáig.Mély levegőt vettem,majd csengettem.
Amy nyitotta ki az ajtót,de nem állt meg,rohant tovább.Hmm.
Bementem a kapun,egészen a házig.
-Jó reggelt!-üdvözöltem Amy-t és a két kicsit.
-Szia!-üvöltötték a fiúk rohangálás közben.Amy pedig őket kergette.
-Szervusz Nelly. Mostantól átveheted őket.-fújta ki magát.-Nekem rohannom kell!Az ebédet megtalálja a hűtőbe,csak meg kell melegíteni.A többiben Chelsea segít,ha hajlandó lesz kijönni a szobájából.-forgatta a szemét.
-Oké.-vontam meg a vállam,aztán ledobtam a kabátom a fotelra.
-Na megyek is.-mondta Amy.Nyomott két puszit a fiúknak,majd felkiabált az emeletre: -Chelsea ha érdekel,mentem!-üvöltötte.Azonban válasz nem érkezett.
-Viszlát,sziasztok.-ment ki az ajtón sietősen Mrs.Roberts.
-Viszlát!-intettem.-Na rosszcsontok.Reggeliztetek már?-néztem rájuk kérdőn.
-Nem.-mondta Mark nevetve.
-Oké.És mit akartok enni?
-Tejbegrííííízt.-kiabálták egyszerre.Hmm.Ikertelepátia.
-Jó.És Chelsea?
-Nem tudom.-vonta meg a vállát Mark.
-Akkor mutassátok meg hol van a szobája.Megkérdezem.
-Sok sikert.-nézett rám Abel hitetlenkedve.De elindultak az emeletre.
Mikor megálltunk egy ajtó előtt,kopogtam.Nem érkezett válasz.Ismét kopogtam.Semmi.
-Fiúk menjetek le légyszi.-néztem rájuk hirtelen.Mark és Abel pedig lerohantak a fa lépcsőn.
-Chelsea most már csak én vagyok itt.Nyisd ki légyszi.-kérleltem.
Mivel ez nem jött be,folyamatosan vertem az ajtót.
Aztán egyszer csak kinyílt.Az ajtóban egy fiatal,magas lány állt,piros hajjal.
-Mi az már?-kérdezte mérgesen.
-Ő,bocsi,csak azt akartam kérdezni,hogy mit kérsz reggelire.
-Semmit nem kérek oké?!-szórt szikrákat a szeme,majd be akarta csukni az ajtót,de nem hagytam.
-Engedj be.-nyomtam az ajtót teljes erőmből,de Chelsea elengedte,úgyhogy beestem a sötét szobába.
-Khm.-poroltam le magam.-Mégis mi bajod van velem?-néztem rá idegesen.
-Veled?-tűnődött el.-Lássuk csak.Igazából semmi,de most te vagy itthon.-vonta meg a vállát,mire hitetlenül rámeredtem.
-Figyelj,ln szívesen meghallgatlak.Akármiről legyen is só.
Egy percig farkas szemet néztünk,de mivel nem látott semmit a szemembe,sóhajtva lerogyott az ágyra.
-Az a bajom,hogy fogszabályzóm van!-üvöltötte,és rám vicsorgott,hogy bebizonyítsa.
-Ez a bajod?-pislogtam.-Nekem is van!-nyitottam ki a szám,hogy lássa.-Sőt!Az egyik barátomnak is van!És ő fiú!-néztem rá.
Mintha kicsit megenyhült volna.Ez után,már bátrabban meséltem a fogszabályzóról,és úgy láttam,már nem is idegenkedik annyira tőle.
Miután erről kitémáztunk magunkat,rájöttem,hogy nagyon jó fej,ezért csak úgy mindenről beszélgettünk tovább.Hihetetlenül jól el tudtam vele dumálni.Kiderült,hogy 17 éves,és egy közeli suliba jár.Nincsenek barátai,se pasija.
Én is meséltem magamról,meg úgy mindenről,aztán eszembe jutott valami.Nem készítettem reggelit. Hupsz.
De nem vettek észre.Hála az égnek!Amúgy meg ki ilyen töketlen,hogy nyitva hagyja az ajtót ilyenkor?
A busz kivitt a Roberts család házáig.Mély levegőt vettem,majd csengettem.
Amy nyitotta ki az ajtót,de nem állt meg,rohant tovább.Hmm.
Bementem a kapun,egészen a házig.
-Jó reggelt!-üdvözöltem Amy-t és a két kicsit.
-Szia!-üvöltötték a fiúk rohangálás közben.Amy pedig őket kergette.
-Szervusz Nelly. Mostantól átveheted őket.-fújta ki magát.-Nekem rohannom kell!Az ebédet megtalálja a hűtőbe,csak meg kell melegíteni.A többiben Chelsea segít,ha hajlandó lesz kijönni a szobájából.-forgatta a szemét.
-Oké.-vontam meg a vállam,aztán ledobtam a kabátom a fotelra.
-Na megyek is.-mondta Amy.Nyomott két puszit a fiúknak,majd felkiabált az emeletre: -Chelsea ha érdekel,mentem!-üvöltötte.Azonban válasz nem érkezett.
-Viszlát,sziasztok.-ment ki az ajtón sietősen Mrs.Roberts.
-Viszlát!-intettem.-Na rosszcsontok.Reggeliztetek már?-néztem rájuk kérdőn.
-Nem.-mondta Mark nevetve.
-Oké.És mit akartok enni?
-Tejbegrííííízt.-kiabálták egyszerre.Hmm.Ikertelepátia.
-Jó.És Chelsea?
-Nem tudom.-vonta meg a vállát Mark.
-Akkor mutassátok meg hol van a szobája.Megkérdezem.
-Sok sikert.-nézett rám Abel hitetlenkedve.De elindultak az emeletre.
Mikor megálltunk egy ajtó előtt,kopogtam.Nem érkezett válasz.Ismét kopogtam.Semmi.
-Fiúk menjetek le légyszi.-néztem rájuk hirtelen.Mark és Abel pedig lerohantak a fa lépcsőn.
-Chelsea most már csak én vagyok itt.Nyisd ki légyszi.-kérleltem.
Mivel ez nem jött be,folyamatosan vertem az ajtót.
Aztán egyszer csak kinyílt.Az ajtóban egy fiatal,magas lány állt,piros hajjal.
-Mi az már?-kérdezte mérgesen.
-Ő,bocsi,csak azt akartam kérdezni,hogy mit kérsz reggelire.
-Semmit nem kérek oké?!-szórt szikrákat a szeme,majd be akarta csukni az ajtót,de nem hagytam.
-Engedj be.-nyomtam az ajtót teljes erőmből,de Chelsea elengedte,úgyhogy beestem a sötét szobába.
-Khm.-poroltam le magam.-Mégis mi bajod van velem?-néztem rá idegesen.
-Veled?-tűnődött el.-Lássuk csak.Igazából semmi,de most te vagy itthon.-vonta meg a vállát,mire hitetlenül rámeredtem.
-Figyelj,ln szívesen meghallgatlak.Akármiről legyen is só.
Egy percig farkas szemet néztünk,de mivel nem látott semmit a szemembe,sóhajtva lerogyott az ágyra.
-Az a bajom,hogy fogszabályzóm van!-üvöltötte,és rám vicsorgott,hogy bebizonyítsa.
-Ez a bajod?-pislogtam.-Nekem is van!-nyitottam ki a szám,hogy lássa.-Sőt!Az egyik barátomnak is van!És ő fiú!-néztem rá.
Mintha kicsit megenyhült volna.Ez után,már bátrabban meséltem a fogszabályzóról,és úgy láttam,már nem is idegenkedik annyira tőle.
Miután erről kitémáztunk magunkat,rájöttem,hogy nagyon jó fej,ezért csak úgy mindenről beszélgettünk tovább.Hihetetlenül jól el tudtam vele dumálni.Kiderült,hogy 17 éves,és egy közeli suliba jár.Nincsenek barátai,se pasija.
Én is meséltem magamról,meg úgy mindenről,aztán eszembe jutott valami.Nem készítettem reggelit. Hupsz.
***
Mikor lejárt a műszakom,Harry várt rám a ház előtt.
-Szia.-üdvözöltem egy hosszú,"már vagy 24 órája nem láttalak" csókkal.
-Helló.-mosolygott.-Egy fuvart hazáig?
-Legyen szíves!-nevettem fel.
Hazza haza dobott,de már mennie is kellett,mert így is meglógott egy fotózás szünetébe.
-Holnap megyek veled Roberts-ékhez.-nézett rám Harry.
-De jó!-öleltem meg.
-Na de most már tényleg megyek.-mondta,kaptam egy puszit,majd beült a kocsijába,és elhajtott.
Fáradtan mentem fel a lakásomig,de előtte gondoltam benézek David-hez.
Kopogás nélkül benyitottam,de azzal a lendülettel be is csuktam.Ugyanis Dave egy csajjal volt.ÚGY.De nem vettek észre.Hála az égnek!Amúgy meg ki ilyen töketlen,hogy nyitva hagyja az ajtót ilyenkor?





